Szerelem

Védj meg, gondolta a lány, takarj el. A lelkem csak az enyém és nem akarom, hogy más belelásson. Megnyugtat az érintésed a bőrömön, szeretem, ahogy beletúrsz a hajamba, ott, a fülem mögött, olyankor libabőrös lesz a karom. Veled többnek érzem magamat. Ha együtt látnak minket, más szemmel néz rám mindenki. Szeretem a világot rajtad keresztül látni, olyankor minden más, minden szebb, nem vakít el semmi talmi csillogás. Olyan különleges vagy, hogy nem kell félnem, valaha is meglátlak mással, mert csak hozzám tartozhatsz. Mindig sietek, de mindig lesz idő, hogy lopva egy pillantást vessek rád, amíg nem leszel örökre az enyém. Hogy nem illünk össze? Hogy azt hinnék, csak fel akarok vágni veled a barátnőim előtt? Ugyan, ez butaság. Jól csak a szívével lát az ember és veled, talán, én magam is. Bárcsak az enyém lehetnél valamikor, sóhajtott a lány egy utolsót, és ellépett a napszemüvegekkel telezsúfolt kirakat elől.