Hogyan kerültek a földre az angyalok?

Gábriel fáradt volt és kicsit el is lustult hétezer éonnyi szolgálat után, amelyben amúgy is csak hadnagyságig vitte. Most is félig nyitott szájjal szundikált egy lugasban, kezeit a feje alá fektetve, és arról a könyvről ábrándozott, amit mindig meg akart írni, de a nagy kertben nem sok dolog akadt, amiről írhatott volna.
- Angyal-egy, Angyal-egy, itt a Központ, jelentkezz.
Kelletlenül felemelte jobb kezét.
- Hallak, Központ. Itt Angyal-egy.
- Helyzet van. Itt Isten-Egy.
- Vettem. Mi a helyzet, Isten-Egy?
- Azonnal gyere. Kitörést észleltünk.
- Súlyos a helyzet, Isten-Egy?
- Rendkívül. Hívd össze az Angyal Team-et. Jelentkezz, ha úton vagy. Vége.
- Rendben, Isten-Egy. Úton vagyok. Vége.
Még öt percig alszom aztán tényleg elindulok, gondolta Gábriel. Az iménti nyugalom azonban nem tért vissza. Csak arra tudott gondolni, hogy ugyan mi lenne, ha ilyenkor ő, Gábriel, és az Angyal Team többi tagja: Ráfael és Mikháel, nem ugranának fel készségesen, mindent abbahagyva és az egészet Isten-Egyre hagynák. Káosz! Isten-Egy pedig megnézhetné magát.
Na mindegy, gondolta Gábriel, és a fizetésnapra gondolt. Feltápászkodott. Ekkor újra meghallotta a hangot.
- Angyal-egy, nem uraljuk a helyzetet. Ismétlem, nem uraljuk a helyzetet. Hozzál nehéz szerelést. Megerősítem: nehéz szerelés. Isten-Egy, vége.
Csak ez hiányzott, gondolta Gábriel rosszkedvűen. Csettintett, és végignézett az előtűnő eszközökön: a démon-ölő lándzsán, a sóbombavetőn, a tűzpalloson és a sokkolón, amivel az oroszlánt helyre lehet tenni, ha elege lenne a vegetariánus diétából és mégiscsak meg akarná enni a bárányt. Nehéz szerelés, gondolta, jó vicc. Felsóhajtott, és megragadta a tűzpallost. Kissé szuszogott, mert kijött a gyakorlatból.
Az erre kijelölt tisztáson már várta az Angyal Team: Mikháel az elsősegélynyújtó felszereléssel, amivel minden sebet és betegséget meg tudott gyógyítani és a félszemű Ráfael, aki minden élőlény lelkét látta, legyen az bölény vagy fűszál.
- Kapunk legalább vasárnapi pótlékot? - kérdezte Ráfael. Nem pazarolta köszönésre az időt. Túl régóta ismerték egymást.
- Azt hiszem.
- Tűzpallos? - csóválta a fejét Mikháél. - Látom, ebből húzós nap lesz.
- Figyeljetek - mondta kurtán Gábriel - Isten-Egy kitörést jelzett a Központból. Lokalizálnunk kell a problémát. Mozgás-mozgás-mozgás!
Elindultak. Nemsokára Mikháel kissé lemaradt.
- Mindig rá kell várnunk - mondta rosszkedvűen Ráfael. Mikháel azonban már vissza is ért hozzájuk.
- Tartsd a lépést - mondta neki Gábriel.
- Bocs, főnök.
- Mégis hol a fenébe maradtál?
- Az orrszarvú rálépett a pocokra. Összeraktam.
- Fegyelem, közangyal. Ne veszélyeztesd a küldetést.
- Ha én lennék Isten-Egy, nem raknám az orrszarvút olyan helyre, ahol az orrszarvú jár - jegyezte meg savanyúan Ráfael. - Hibás az egész rendszer. Mindig is megmondtam. Valami nem stimmel.
- A rendszer jó, közangyal.
- Értettem, hadnagyangyal. A rendszer mindig jó. A szolgálati szabályzat első pontja. Második pont: ha valami mégsem lenne jó, a szabályzat első pontja alkalmazandó. Ki van ez találva, mondhatom.
- Unom az állandó morgásodat - szólt hátra Mikháel. - Valami bajod van? Csak szólj.
- Utálom a vasárnapi küldetéseket.
- Elég legyen - így Gábriel, amikor egy nagy fához értek - itt vagyunk.
- Na ne - mondta Ráfael - miért pont pont ide?
- Ezzel a hernyóval meg mi van? - lépett a fához Mikháel.
Gábriel nem figyelt rájuk. Felemelte a kezét.
- Isten-Egy, Angyal Team pozícióban. Jelölje ki a célpontot.
- Vettem - jött a válasz az éterben - ember és társa. Kiutasítandók a Központból és semmilyen körülmények közt nem engedhetők vissza. Nyugtázza.
- Feladat nyugtázva. Kiutasítani, nem visszaengedni - felelte Gábriel engedelmesen és lelke mélyén arra gondolt, hogy Ráfaelnek mégiscsak igaza lehet.
- Mi? Mint a dinozauruszokat? - habogta Mikháel. - De hát ki fognak halni!
- Követni kell a parancsot.
- Most már mindegy. Jönnek - mondta egykedvűen Ráfael.
Az embernek ráncos arca volt és duzzadt hasa alatt egy falevéllel takargatta magát. A társa sem nézett ki sokkal jobban: combja kövér volt, mint egy kocáé, és melle a hasára lógott.
- Látjátok? Erről beszélek - suttogta Ráfael - Amikor annyi szép állat van a Központban, miért éppen a csimpánzon kezdett dolgozni? Én mindig megmondtam, az öreg már nem a régi.
- Csend legyen - parancsolta Gábriel és felemelte a tűzpallost. - Ráfael, szkenneld be őket. Mikháel, készülj.
- Csak óvatosan, főnök - súgta Mikháel.
Ráfael összehúzta a szemét és végignézett a két célponton. Ráncolni kezdte a homlokát.
- Különös - mondta halkan - az adatbázis anomáliákat jelez.
- Mindenre fel kell készülnünk - suttogta Gábriel, a tűzpallossal célozva - Analízis eredménye?
- Nem értem…
- Mi van?
- Nem értem, főnök. Átfuttattam a szkennelés eredményét az adatbázison és nincs találat. Most a külső jegyeket figyelem.
- Csak a lényeget, Ráfael.
- Igenis, főnök. Az ember eltávolította a szőrt az arcáról. Feltehetőleg éles eszközzel, mert apró sebeket látok rajta.
- Vettem. Indulok - szólt közbe Mikháel. Gábriel leintette.
- A másik?
- Ez különös - mondta Ráfael - neki a hónalja alól hiányzik a szőr. De…
- Mi de?
- …a szájára piros festéket kent. Betápláltam a központi adatbázisba, de lefagyott… Főnök, én nem tudom, miért csinálta.
- Talán vér? - kérdezte Mikháel. - Megyek!
- Ne - mondta Ráfael - a szája két szélét a füle felé húzza. Hadnagy, észrevett! Oda a fedezék!
Akció, villant át Gábriel agyán. Egy pillantás, és fenyegetően kivont tűzpallosával máris az ember előtt termett.
- Állj!
Az ember zavartan pislogott, aztán Gábrielre nézett.
- Jó estét, jó estét. Ne is kérdezze, milyen szabályt szegtem meg. Hát úgyis mindjárt megmondja, drága angyal úr.
- Parancsom van rá, hogy megállítsam és kiutasítsam - felelte Gábriel határozott és közönyös hangon.
- Figyeljen már, angyalkám, tudja hogy van ez. Az ember követ el hibákat. Mi lenne, ha ezt most csak úgy elfelejtenénk?
- Sajnálom. Parancsom van.
- Jaj drága angyal úr, nekem is volt, megszegtem, nahát, hát nem előfordul az ilyen? Nem tudnánk ezt máshogy lerendezni? Úriemberek módján?
- Ne nehezítse a helyzetét.
- Angyal úr, drága kapitány úr…
- Hadnagy.
- De drága hadnagy úr, most mégis miért nem? Csak egy kicsit kéne arrébb néznie… mintha itt se lettünk volna…
- Elég. Azonnal hagyják el a területet.
Gábriel fenyegetően felemelte a tűzpallost. Az ember azonban csak nézte, és furcsa hangokat hallatott. Ekkor megszólalt a társa.
- Ne hallgasson rá. Túl sokat evett belőle.
- Miből? Lehet, hogy tanulmányoznom kell a betegségét - kérdezte Mikháel érdeklődve. Gábriel szemrehányó pillantással hátrébb parancsolta.
- Nem is ettem belőle sokat - szólalt meg újra az ember - ne próbáld rám kenni az egészet, jó?
- Te hagytad, hogy kipróbáljam - felelte a társa - te gerinctelen alak, te tehetsz mindenről! Hogy éppen veled kellett összeállnom! Emberben még nem csalódtam akkorát, mint benned! Félreismertelek!
Ráfael és Mikháel csodálkozva néztek egymásra Gábriel háta mögött. A hadnagy is tanácstalan volt. Szerette volna értesíteni Isten-Egyet, de úgy gondolta, a karrierjének nem segít, ha ilyen aprósággal hozzá fordul.
- Miről beszélnek? - kérdezte keményen.
- Ennyi maradt belőle - felelte az ember társa, és néhány magot nyújtott Gábrielnek a tenyerén. Kicsik voltak és feketék, alakjuk, mint a könnycsepp.
- Ezennel elkobzom - vette el a magokat. - És most lóduljanak innen. Figyelmeztetem magukat, a visszatérés bármilyen kísérlete szankciót von maga után.
Megsuhintotta a tűzpallost. Mikháél elkapott egy perzselt szárnyú bogarat és Ráfael aggódva ráncolta a homlokát, mert a közelben felriadt egy tigris.
- Nem lehetne mégis… - kérdezte az ember és a fa felé indult, de Gábriel tűzpallosa megállította. Engedelmesen a mutatott irányba fordult. Így mentek ki, az ember a falevelet szorongatva, társa utána, a fejéről nőtt hosszú szőrrel babrálva.
- Nem értem ezeket - szólt Ráfael - megvolt mindenük, aztán egyszer csak. Én mindig megmondtam, valami nem stimmel itt.
- Mikhál, analizáld ezeket a magokat.
Az angyal elvette tőle a magokat, megszagolta, morzsolgatta, majd végül megkóstolta az egyiket.
- Természetes - mondta végül - természetes. Ezek jók. Főnök, én nem ismerem Isten-Egy utasításait teljes részletességükben, de ha engem kérdezel, ezekkel nincsen semmi baj.
Gábrielnek eszébe jutott, hogy mégiscsak vasárnap van.
- Akkor adjál egyet.
Elrágta. Nem érzett semmit.
- Fogadjunk, hogy nekem nem maradt - lépett hozzájuk Ráfael. Mikháel neki is adott egyet. Ő is elrágta. - Ekkora hűhót semmiért. Semmi értelme nincs az egésznek, én mondom.
Ekkor megszólalt Isten-Egy.
- Angyal Team, Angyal Team, jelentkezz.
Gábriel arra gondolt, hogy mindjárt visszamehet a lugasba tovább álmodozni a könyvéről, és már csak egy pillanatig kell hadnagyoskodnia. Felemelte a kezét.
- Isten-Egy, itt Angyal-Egy, jelentem, feladat végrehajtva.
Elégedett csönd volt az éterben. Gábriel már-már leengedte a kezét, amikor a hang újra megszólalt.
- Angyal Team, még egy feladat van mára. A fa minden gyümölcsét el kell pusztítani.
- Tudtam, hogy nem ússzuk meg ennyivel - morogta Ráfael.
- Hogyan, Isten-Egy?
- Bármilyen eszközzel. Jelentkezzen, ha végzett a feladattal. Vége.
- Értettem. Vége.
Gábriel a tűzpallosra nézett. Ezzel ugyan nem, gondolta.
- Hallottátok - fordult a többi angyalhoz - gyerünk.
- Mégis hogy, főnök? - kérdezte Mikháel. - Azon a gyümölcsön van egy lepke. Vele mi lesz?
- Nekem nyóc - mondta Ráfael - majd eltakarom a szememet, csak menjünk már innen.
Gábrielnek ekkor ötlete támadt.
- A tűzpallossal nem megyünk semmire. Azt hittem, a bálnáról van szó vagy az elefántról, nem kaptam pontos utasítást… Isten-Egy pedig csak a gyümölcsöket mondta, nem a fát. Na gyerünk. Leszedünk minden gyümölcsöt, és kidobjuk a Központból. - Felnézett a szúrós sövényeken túl nyíló sötétségbe. - Odakint úgysem tehetünk kárt semmiben. Isten-Egy úgyis csak gyakorlásra használja a terepet.
Hogy jó példával járjon elöl, megfogott egy gyümölcsöt, és elhajította.
- Hát ez ott maradt, ahová dobtad - jegyezte meg Ráfael. Ő is letépett egyet, mert érezte, hogy a fa megkönnyebbül, és elhajította.
- Nahát, ez pont a másik alá került. Hogy csillognak.
- Hejj!
Mikháel is dobott egyet, miután meggyőződött arról, hogy nincs a gyümölcsön se bogár, se féreg. Aztán még egyet. Gábriel se volt rest, még egy gyümölcsöt hajított utána, és még kettőt. Apró, piros és sárga pontok gyűltek odafent. Mikháel egészen belemelegedett a dobálásba.
- Ez úgy néz ki innen, mint egy bika.
- És ehhez mit szóltok? - kérdezte Ráfael, miután egy fél tucatnyit eldobált. - Nem olyan, mint egy zsiráf?
- Engem inkább tengerimalacra emlékeztet.
- Ugyan, annak nincs szarva. Szerintem olyan, mint egy kos.
- Kos. Az, tényleg, most ahogy mondod.
- És ez? - kiáltotta Ráfael. - Mind egy helyre! Bumm, bumm, bumm!
Mikháel és Gábriel összenéztek.
- Csak szeretted volna, ha egy helyre megy. Ez olyan, mint egy tyúk - mondta Gábriel.
- Meg a csibéi - tette hozzá Mikháel.
- Ez az, ez az, csak gúnyolódjatok szegény látáskárosulton… mert ez egy fiastyúk. Pont azt akartam.
Még sokáig dobálgatták a gyümölcsöket, amikor megszólalt Isten-Egy hangja.
- Angyal Team, jelentsd a helyzetet, vége.
Gábriel elégedetten felemelte a kezét.
- Isten-Egy, itt Angyal-Egy, jelentem, a helyzet megoldva.
- Részletek?
Hűha, gondolta Gábriel, és valamiért rossz érzése lett.
- Hát… jelentem, a gyümölcsök hatástalanítva. Eltávolítottuk őket.
- Pontosíts, Angyal-Egy.
- A gyümölcsöket… eltávolítottuk. Azt is jelentenem kell, Isten-Egy, hogy már nem jelentenek fenyegetést, de még láthatóak.
- Mit értesz azon, hogy láthatóak, Angyal-Egy?
- Hát… elrejtettük őket... messziről nézve olyanok, mint egy, izé, egy kos, egy fiastyúk, egy hattyú, egy oroszlán…
- Mit tettél, te szerencsétlen? Vissza fognak találni az égbe!
- A földről, Isten-Egy? Az lehetetlen!
- Ennek elbírálása nem tartozik rád, hadnagy!
- De hát…
- Angyal-Egy, csalódtam benned. Ki vagy rúgva! Mind ki vagytok rúgva!
Isten-Egy hangja sercegett a haragtól. Csak nehogy infarktust kapjon, gondolta Gábriel aggódva. Mind munkanélküliek lennénk egy pillanat alatt. A kirúgást úgysem gondolhatja komolyan. Túl sok dolga van ahhoz, hogy meglegyen az angyalok nélkül.
- Isten-Egy, zavaros a vétel. Jól értettem, hogy átveszi Angyal Team feladatait?
- Angyal Team lefokozva. Azonnali hatállyal át van helyezve a földre!
Gábriel nem hitt a fülének. Erre azért nem számított.
- Új feladatukat később kapják meg… - A hang egyre töredezettebbé vált. - Addig nem lép akcióba. Ismétlem… semmi szín alatt… semmit!
- Rossz a vétel… Mikor kapjuk az új utasításokat?
Isten-Egy hangját azonban kivehetetlenné vált a sercegésben. Gábriel megrázta magasba nyújtott kezét. Mikháel és Ráfael is kinyújtották a kezüket, hátha együtt többet hallanak.
- Mikor, Isten-Egy? Mikor kapjuk az utasításokat? Isten-Egy, Isten-Egy, itt Angyal Team… nincs vétel… mikor kell akcióba lépnünk?
Már a sercegés is elhallgatott. Csönd az éterben.
- Elvesztettük a kapcsolatot - állapította meg Mikháél, és megvakarta a füle tövét.
- El - felelte szárazon Gábriel.
- A földre. Ezt a szívást - így Ráfael.
- És most? Te vagy a rangidős - kérdezte Mikháel.
Az angyalhadnagy elgondolkodott.
- Az utolsó parancs az volt, hogy menjünk a földre - mondta, és fintorogva arra gondolt, hogy egy darabig nem lesz ideje a könyvéről ábrándozni. Határozottságot erőltetett magára. - Követjük a parancsot. Gyerünk, mozgás!
- És aztán? - kérdezte Ráfael.
- Amíg Isten-Egy újra kapcsolatba lép velünk, majd… a mindenkori helyzethez mérten cselekszünk - mondta Gábriel és nagyon szeretett volna meggyőző arcot vágni.
- Előre mondom, ebből a küldetésből nem lesz semmi jó - morogta Ráfael.
- Mindenki teszi a dolgát, és figyel - intette le Gábriel. - Indulás.
Igazából arra gondolt, nem tarthat az egész sokáig, és addig legalább anyagot gyűjthet a könyvéhez. Talán odalent több élményanyagot talál, mert eddig csak a kezdő sort találta ki: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Hirtelen különös érzés kerítette a hatalmába, türelmetlen izgatottság vett erőt rajta. Vállára vette a fegyverét és elindult a földre. A másik két angyal sorban követte. Kissé tartott az ismeretlen feladattól, de most örült, hogy a tűzpallost hozta magával. Isten-Egy mégiscsak tudhat valamit.